TisztaHatvan

Járdát és kerékpársávot a Balassira Nagygombosig!

2019. október 09. 12:53 - tothnorbert

balassi.jpg

A Balassi út Hatvanban ez egyik legfontosabb út, ebből kifolyólag a forgalma is jelentős, mégis mostoha sorsa van. Már a kastély és a vasúti átjáró közötti szakasz is óriási kátyúktól éktelenkedik, kerékpárral az út szélén közlekedni gyakorlatilag lehetetlen. De vannak nagyobb problémák is.

Miközben a város a választások előtti rohamtempóban térkövezi a főút melletti járdákat, meg a Zagyva-töltést (szerintem agyrém), aközben a Balassi út téglagyár és autópálya közötti szakaszán még járda sincs. Ennek az elkészítését a hatvanas évek óta ígérik az itt lakóknak. A csúcsidőkben óriási a forgalom, esők után az út szélén óriási tócsákban áll a víz és a kihelyezett 40-es sebességkorlátozó tábla ellenére a legtöbb autó ennél sokkal gyorsabban közlekedik. Itt gyalog közlekedni életveszélyes.

Az hogy egy gyakorlatilag főútként funkcionáló út mellett nincs járda és kétoldali kerékpársáv, az szerintem korunkban elfogadhatatlan kell hogy legyen. Egy ilyen forgalmú útnál azonban elvárható lenne, hogy a vasúti átjáró és a téglagyár között is mindkét oldalon legyen járda, a kerékpársávok pedig vezessenek Nagygombosig, ahol az út széle szintén katasztrofális megfejelve azzal, hogy itt még közvilágítás sincs. Laknak Gomboson huszonéves fiatalok, akik szívesen bejárnának a városba kerékpárral, de azt mondják, sötétben még ők se mernek itt közlekedni. 

Szóval bárki nyeri a választást, mielőtt megint valami használhatatlan kalandparkot vagy értelmetlen vasúti parkot létesítene jusson eszébe a Balassi út! Járdát, kerékpársávot a Balassira Nagygombosig!

Tóth Norbert

az Együtt Hatvanért Egyesület képviselőjelöltje

Szólj hozzá!

Elvették a próbahelyet. Bizonytalanságban a hatvani amatőr zenekarok [Frissítve!]

2019. szeptember 30. 09:48 - tothnorbert

konyvtar_bontas.jpg

Az Ady Endre Könyvtár épületének bontásával együtt az épület mögött található zenekari próbatermet is el kellett hagyniuk az ott rendszeresen próbáló helyi zenekaroknak. A próbaterem évekkel ezelőtt helyi zenészek kezdeményezésére jött létre, amelyet a város finanszírozott és népszerű szolgáltatásnak bizonyult a helyi amatőr zenekarok körében. Nagy segítség volt számukra, hogy nem garázsokban kell próbálniuk és nem egy lakókörnyezetben kell boldogítaniuk a környékbelieket.

A szolgáltatás azonban a munkálatok megkezdésével megszűnt, a hatvani önkormányzat pedig, bár erre ígéretet tett, eddig nem gondoskodott másik helyszínről. A hatvani zenészek arra panaszkodnak, hogy semmilyen információt nem kapnak arról, hogy hol és főleg mikortól próbálhatnak újra. Ezért most kétségbeesve keresnek maguknak alternatív lehetőségeket, de ez nyilván nem egyszerű. Valójában arra lenne szükség, hogy a város, ha már egyszer biztosított egy szolgáltatást, akkor arról továbbra is gondoskodjon.

Valló Ede, a Grassalkovich Művelődési Ház igazgatójának tájékoztatása szerint folyamatban van az új helyszín keresése. A probléma abból keletkezett, hogy az eredeti tervek szerint a próbahelyet csak decemberben kellett volna kiköltöztetni, de a könyvtárhoz felvonuló kivitelező nem találta biztonságosnak, hogy az építkezés ideje alatt is használják a termet, ezért kellett kiköltözniük. Valló Ede a hétre egyeztetést kezdeményezett a helyi zenészekkel, ahol már a felmerülő lehetőségeket is tárgyalják.

 

Szólj hozzá!

Hatvanban is megegyezett az ellenzék

2019. július 29. 00:02 - tothnorbert

polgarmesteri_hiv_hatvan.jpg

Hatvanban civilek és ellenzéki pártok között született megegyezés az őszi önkormányzati választásokon való közös megmérettetésről - adta hírül a Magyar Hang. Az együttműködésben résztvevő szervezetek a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, a Lehet Más a Politika (LMP), a Momentum és az Együtt Hatvanért Egyesület, amely egyben a jelölő szervezete is lesz az ernyője alatt induló ellenzékieknek.

Az MSZP, amelynek képviselőjével a résztvevők szintén folytattak tárgyalásokat egyelőre nem írta alá a megállapodást. A Mindenki Magyarországa Mozgalom koordinátorának közlése szerint azonban a megegyezés lehetősége továbbra is nyitva áll számukra.

Az Együtt Hatvanért Egyesület a polgármester jelölt és a képviselőjelöltek személyét hamarosan szintén nyilvánosságra hozza.

A kormányzati oldalon a bejelentések szerint már eldőlt, hogy a Fidesz, Szabó Zsolt támogatásával Gál Erzsébetet indítja a polgármesteri székért. Szabó így próbálja meg visszaszerezni a város feletti ellenőrzést, amely a jelenlegi polgármesterrel való összeveszés után kicsúszott a markából.

A városban terjedő hírek szerint azonban a kormánypárthoz továbbra is lojális Horváth Richárd polgármester is szeretne újra indulni annak ellenére, hogy a Fidesz nem őt támogatja.

Szólj hozzá!

Megpróbáltuk megtudni mennyire megalapozott Hatvan népszerű szórakozóhelyét sújtó nyitvatartási rendelet

2019. március 29. 20:11 - tothnorbert

Közérdekű adatigényléssel fordultunk a hatvani önkormányzathoz, hogy megismerjük a Leguán kávézót sújtó, városi nyitvatartási rendelet indokoltságát. Ebből számunkra az derült ki, hogy az önkormányzat nem járt el jóhiszeműen, valamint a tényekből nem következik, hogy a módosítás szükséges lett volna.

Mint ismeretes 2018 őszén a hatvani önkormányzat képviselő testülete módosította a városban működő vendéglátóhelyek nyitvatartására vonatkozó rendeletet, amelynek következtében a belváros egy területén hét közben és hétvégén is korábban kell bezárniuk az ott található helyeknek. A módosítás egyetlen szórakozóhelyet érint, a Leguán kávézoot.

A rendeletmódosítás arra hivatkozik, hogy a vendéglátóhelyekkel kapcsolatban a környező utcákban megszaporodtak a panaszok az utóbbi években. A hely tulajdonosa azonban arról tájékoztatott minket, hogy az utóbbi években sem a lakosság, sem az önkormányzat nem jelzett felé semmit, annak ellenére sem, hogy ő többször kérdezte az arra járőröző közterület fenntartókat, hogy mindent rendben találtak-e. Ezért kikértük a panaszokról készült dokumentációt az önkormányzattól. Arra voltunk kíváncsiak, hogy pontosan milyen panaszok érkeztek, hány panasz érkezett, hány állampolgár nyújtott be panaszt, az adott panaszok mikor érkeztek be és az adott panaszok mely utcákból érkeztek.

Az önkormányzat válaszában arról tájékoztatott, hogy a két határos utcából összesen hét lakossági panasz érkezett, amelyet különféle fogadóórákon osztottak meg az önkormányzat tisztségviselőivel. Érdekes, hogy a rendeletmódosítás előterjesztésében még arról írnak, hogy az önkormányzat rendészeti osztályára futnak be panaszok éjszaka, illetve a közterület fenntartók tapasztalják a hangoskodást. Azonban, bár ezt kértük, dokumentációt nem kaptunk, pedig az utóbbi esetekben jegyzőkönyveknek kellett volna születniük. Azt kell feltételeznünk, valójában ilyenek nem készültek, így azt sem lehet tudni, hogy a panaszokat kivizsgálták-e, vagy hogy voltak-e valójában. Ha lettek volna, ilyen esetekben a törvény lehetőséget ad a jegyzőnek, hogy kivizsgálja az ügyet, vizsgálja a helyszínt, zajszintet mérjen. Ennek függvényében pedig, saját hatáskörben korlátozza a nyitvatartást amíg az üzlet nem biztosítja az elvárásoknak megfelelő működést. Ezzel a határozatot beterjesztő polgármester is tisztában volt, hiszen az indoklásban külön kitér arra, hogy azért nem ezt a lehetőséget választották, mert az nehézkes.

Ez már így is zavaros, de további kérdések merülnek fel bennünk. Ha az önkormányzat valóban számos panasz alapján meg szerette volna oldani a problémát, akkor miért nem jelezte azokat a hely tulajdonosának és miért nem kezdeményezett vele párbeszédet a helyzet megoldása érdekében?

Bárdos Ferenc elmondta, hogy már eddig is számos intézkedést tett. Az utcafrontot bekamerázta, így a pultból látszik, ha valakik a kávézó előtt beszélgetnek, ilyenkor rájuk szólnak, hogy jöjjenek be, az utcán ne legyen zaj. Azonban további intézkedésekre is kész lenne, amelyeket elő is adott a módosítást tárgyaló testületi ülésen. Horváth Richárd polgármester azonban a javaslatokat elengedte a füle mellett, nem nyitott vitát, megszavaztatta a döntést. A polgármester a további konzultációkéréseket is elutasította és lesöpörte az asztalról azt az 1500 aláírást is, amiben az aláírók azt kérték, vonják vissza a rendeletmósosítást. A kérdés az, hogy miért akarták úgy átvinni ezt a döntést, hogy ne lehessen az ügynek más kimenetele? Miért nem a problémát akarták megoldani úgy hogy mindenkinek elfogadható legyen, hiszen lett volna erre esély? Láthatólag a cél nem ez volt, hanem a Leguán nyitvatartásának korlátozása, valamely ismeretlen okból. Mert ez alapján még az is lehetséges, hogy nem a lakossági panaszok álltak a háttérben, még ha esetleg voltak is, hanem valamilyen másfajta személyes érdek.

Ahhoz azonban, hogy a Leguánnak ne kelljen bezárnia hét közben tízkor, hétvégén pedig éjfélkor, rengeteg hatvani lakosnak fűződik érdeke. Hétvégén a fiatalok eleve nyolc után indulnak szórakozni, így nyilván tovább szeretnének maradni, de nem csak az ő érdekük, hanem mindannyiunké, hogy ellenőrzött, kulturált körülmények között szórakozzanak és ne legyenek kicsapva az utcára éjfél után. Hét közben a meccsnézőké a terep, de a meccsek sokszor tíz után érnek véget, senkinek sem kellemes, ha félidőben kell hazakullognia a baráti társaságnak. És nem utolsó sorban a helynek ez jelentős anyagi veszteség, ami az ott dolgozók megélhetését is veszélyezteti.

És akkor egy utolsó kérdés, hogy engedheti meg magának egy önkormányzat, hogy úgy hoz döntést, hogy nem konzultál az érintettekkel, hogy a fejük felett dönt, nem törődve a következményekkel?

leguan_modositott.jpg

Szólj hozzá!

Úgy tűnik nem lesz sztrájk, megegyezik a Bosch a szakszervezettel

2019. február 06. 16:07 - tothnorbert

bosch.jpg

Múlt héten még sztrájkra készült az ÉTMOSZ (Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete), a Bosch-ban működő szakszervezet, de úgy tűnik a gyár vezetése belátta, hogy egy esetleges leállás jelentős károkat okozna nem csak a cég magyarországi üzemeinek, hanem a teljes európai autóiparnak.

Janik Tamás az ÉTMOSZ elnöke a Világgazdaságnak adott nyilatkozata szerint a Bosch szinte minden szakszervezeti követelést kész teljesíteni, e szerint két számjegyű lesz a béremelés, változatlan maradna a cafeteria-rendszer és a jelenléti mellett bevezetnék a lojalitási bónuszt is, amelynek nagysága a szolgálati időtől is függően négyezer forint havonta. Részét képezi a megegyezésnek, hogy munkamentes nappá nyilvánítsák húsvét szombatját, valamint december 24-ét és 31-ét is és hogy zenét sugározzanak a gyártási környezetben. Valamint a 31-én a szakszervezetek és az ellenzéki pártok részvételével tartott tiltakozó félpályás útlezárásra is tekintettel azt is írásba adnák, hogy a gyár nem számol a „rabszolgatörvényben” lehetővé tett 400 órás túlórakerettel.

Janik Tamás szerint a Bosch ajánlata nagyon közel van ahhoz, amit eredetileg követeltek. A tervek szerint jövő hét hétfőn aláírhatják a megállapodást.

Szólj hozzá!

Hatvanban a rendőrség megtiltotta a rabszolgatörvény ellenes demonstrációt

2019. január 25. 08:52 - tothnorbert

nemrabszolga.jpg

Ütős demonstrációt terveztek szervezni Hatvanban a szakszervezetek, amelyen az ellenzéki pártok is részt vettek volna jövő hét csütörtök délután. Egyszerre négy helyen tartottak volna félpályás útlezárással demonstrációt a városban, de ebből három helyszínen a rendőrség megtiltotta a demonstrációt.

A rabszolgatörvény ellen és a szakszervezeti követelések teljesítéséért tüntettek volna a helyben jelen lévő szakszervezetek és valamennyi ellenzéki párt, egyben szerették volna kifejezni szolidaritásukat az éppen béremelésért küzdő Bosch-dolgozók mellett.

A rendőrség egyedül a Robert Bosch útra tervezett demonstrációt engedélyezte, itt azonban a tervezett időpontban délután kettő és négy között lényegében nincs forgalom, így aztán nem is nagyon látja senki a demonstrációt. Azonban a másik három helyszínen a 21-es út városi szakaszán, a 30-as főút egy-egy új-hatvani és ó-hatvani szakaszán, ahol valóban látványos lett volna, megtiltották a rendezvényt.

A rendőrség határozatában forgalmi okokra hivatkozik, szerintük a forgalom elterelése nem lehetséges és a kialakuló torlódások balesetveszélyes helyzeteket teremthetnek. Azonban ez mondvacsinált oknak tűnik, hiszen ilyen forgalomkorlátozások máskor is előfordulnak a városban, városi rendezvények esetén, vagy útfelújításokkor. Megfelelő rendőri biztosítás mellett a balesetveszélyes helyzetek elkerülhetők, sőt kellő előzetes tájékoztatással a forgalmi dugók nagysága is mérsékelhető. Meg egyébként is elvárható, hogy a rendőrség ilyesmire fel legyen készülve. Az ügy legsúlyosabb része azonban az, hogy a rendőrség valószínűleg nem is tehette volna meg, hogy megtiltja a tüntetést.

2 komment

Nem tájékoztat az ügyészség a nyomozásról bűz ügyben

2018. december 06. 17:59 - tothnorbert

Már megszokhattuk, hogy a hatvani bűz ügyben folytatott különféle eljárásokról nem kap a lakosság automatikusan tájékoztatást, annak ellenére nem, hogy a közvéleményt érthető okokból minden egyes mozzanat érdekelné. Az utóbbi hónapokban rendre Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselőjének parlamentben feltett kérdései nyomán derültek ki információk.

Ungár Péter ezúttal Polt Péter főügyészhez intézett írásbeli kérdést arról, hogy áll a nyomozás. Polt Péter válaszában arról tájékoztatta a képviselőt, hogy a nyomozás a felderítési szakaszban tart, amely szakaszban az ügyészségnek nem irányítási, csak felügyeleti jogköre van, ezért a tájékoztatás a nyomozó hatóság jogkörébe tartozik.

Számomra mondjuk kérdés, hogy ha felügyeleti jogköre van a nyomozás ezen szakaszában, akkor miért nem kérhet és kér információkat?

ungarp.jpg

Szólj hozzá!

Ügyészségi nyomozás a hatvani bűz miatt

2018. augusztus 31. 12:55 - tothnorbert

az LMP a telephely működésének felfüggesztésére szólít fel

hatvani_trutyi_vago.jpg

A Hunviron Energia-és Környezetgazdálkodási Kft. hatvani telephelyén lévő tárolókból egy egyelőre azonosítatlan, olajos massza folyt ki a kerítésen kívülre. Az ügyészség környezetkárosítás bűntette miatt nyomozást rendelt el a Hatvan és Lőrinci városok határán, az egyre növekvő talajszennyezés miatt. Korábban az agrárminiszter ígéretet tett arra, hogy ha a környezetvédelmi hatóság nem lép, akkor a kormányzat fog. Az LMP felszólítja a kormányt és a kormányhivatalt, hogy az ügyészségi nyomozással párhuzamosan hatáskörénél fogva rendelje el a bűzkeltő, környezetszennyező cég működésének felfüggesztését. 
 
Az LMP-hez rengeteg lakossági panasz érkezett az elmúlt időszakban azzal kapcsolatban, hogy a hatvani önkormányzat, bár szagnaplót vezet és bűzcsapdákat helyez ki, Hatvanban tulajdonképpen nem lehet megmaradni abban a bűzben, ami évek óta terjeng. A mai napon az ügyészésg környezetkárosítás bűntette miatt nyomozást rendelt el. Az LMP felszólítja a kormányt az azonnali és haladéktalan intézkedésre - megerősítjük korábbi álláspontunkat, és intézkedésre szólítjuk fel a kormányt: függesszék fel a nyomozással párhuzamosan a telephely működését. 
 
Ungár Péter, 
az LMP országgyűlési képviselője 
 
Tóth Norbert 
Az LMP Heves megyei szervezetének elnökségi tagja
Szólj hozzá!

Kiderültek a hatósági vizsgálat részletei a hatvani bűz ügyében

2018. június 25. 19:54 - tothnorbert

Hétfőn az LMP országgyűlési képviselője Ungár Péter interpellálta a parlamentben Nagy István minisztert. A miniszter válaszában ismertette a hatósági vizsgálat eddig nem ismert eredményét.

 

Ungár Péter a Hatvanban és a környező településeken érezhető elviselhetetlen bűz kapcsán arról kérdezte a minisztert, hogy mit tesz a környezetvédelmi ügyekben eljárni hivatott kormányhivatal a probléma megoldása érdekében, hiszen az állítólagos vizsgálatról, hónapok óta nem tájékoztatják az egyébként joggal türelmetlen lakosságot. Ungár azt is tudni szerette volna, hogy mit tesz a miniszter azért, hogy a környezetvédelmi hatóság visszakapja eredeti jogosultságait annak érdekében, hogy az, ilyen esetekben hatékonyan legyen képes eljárni, és megelőzni a környezetkárosítást.

 

Nagy István miniszter válaszában részletesen ismertette az addig nyilvánosságra nem hozott vizsgálat eredményét, mely szerint valóban a Hunviron Kft. által az erőműi pernyehányón végzett tevékenységből fakad a bűz, ahogy az eddig is mindenki számára nyilvánvaló volt. A vizsgálat megállapította, hogy a cég hulladékgazdálkodással kapcsolatos adatszolgáltatása hiányos, a telepen végzett tevékenység jelentősen eltér az engedélyben meghatározott előírásoktól, szigetelés nélkül tárolnak hulladékokat, a veszélyes hulladéktároló medencék száma nagyobb az engedélyezettnél, és a végzett kezelési technológia nem szerepel az engedélyben. A kezeletlen szennyvíziszap mennyisége és tárolási módja nem megfelelő, és a felhalmozott hulladék egy részének kezelése meg se történt. Mindezek miatt az engedélyezettnél jelentősen nagyobb a bűzkibocsátó felület.

 

A hatóság a szabálytalanságok ellenére nem függesztette fel a cég működési engedélyét, de arra kötelezte a céget, hogy határozza meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel a szaghatást csökkenteni fogja. A cég fellebbezett a határozat ellen.

Szólj hozzá!

Nem ér véget a Hunviron szaga Hatvanban

2018. május 25. 15:52 - fprot

Mostanra ezrekben mérhető azoknak a hatvani, lőrinci és herédi polgároknak a száma, akik úgy érzik, mintha egy vacak amerikai filmbe csöppentek volna, ahol egy súlyos ipari környezetszennyezést okozó vállalattal szemben rájuk az áldozat szerepét osztotta a sors. A Hunviron Kft. hosszú évek óta hordatja a számos településen (köztük a csöppnyi Budapesten) keletkező szennyvíziszapot az erőmű valamikori pernyetározójának területére, ahol azt többhektárnyi területetű gödrökben, gyakorlatilag fedetlen állapotban tárolja. Emellett halastó méretű, olajos szennyvízzel teli medencékben förtelmes gázok bugyognak fel, ahogy a hozzáadagolt "csiga-enzim" dolgozik a pokoli elegyben.

szar1.jpg
Amint arról Tari Ottó, a HEOL oldalain már beszámolt, a Hunviron Kft. múlt szombaton megnyitotta a telep kapuit az érdeklődők előtt, és kb. 40-50 érintett helyi lakos élt is a lehetőséggel. A helyszínen a Hunviron Kft. egyetlen felelős tisztségviselőjével sem találkoztunk, így a kissé indulatos kérdések a telep vezetőjére és munkatársára záporoztak. Elmondásuk szerint a cég egyetlen dolgozója sem lakik a bűz által érintett településeken. A bejárás során egy magaslatra érkeztünk, ahol nem tűnt elviselhetetlennek az iszapszag, már persze ha számításba vesszük a tényt, hogy egy fekáliatelep kellős közepén álltunk. A mélyebben fekvő részeken viszont már csípte a szemünket a bűz, és egyesek inkább elmenekültek, nehogy viszontlássák a reggelijüket. Saját orrunkkal győződtünk meg arról, hogy az olaj- és iszapszag, amit a telepen tapasztaltunk, tökéletesen megegyezik azzal a bűzzel, ami néhanapján/mindennap ránehezedik az utcáinkra. A helyzet elég világos: a biológiai bomlás során felszabaduló nagy fajsúlyú gáz a katlan falán átbukik, onnan továbbfolyva a mélyebb területeken megül, és mindvégig talajközelben maradva képes eljutni akár a hatvani Horváth Mihály útig is.
A beszélgetés során a telepvezető voltaképp elismerte, hogy a bűz a telepükről származik, amit fényesen bizonyít az, hogy kilátásba helyezte egy máshol már bevált bűzzáró rendszer telepítésének lehetőségét, amit a jelenlévők leginkább egy közéjük dobott gumicsontként értékeltek. Viszont pontosan emiatt állunk értetlenül a Hunviron akciója előtt, amelyben a következő hónapok során "bűzcsapdákat" helyeznek ki az érintett települések egyes pontjain annak megállapítására, hogy vajon a szagok valóban a telepről származnak-e. Még kevésbé érthető, hogy a helyi sajtó miért tálalja ezt a lépést úgy, mintha az valamiféle megoldás felé vezetne, és nem csupán egy gazdasági társaság átlátszó PR trükkjéről lenne szó, amivel az újabb értékes hónapokat nyer, mi viszont csak két mezőt hátraléptünk a több, mint egy évtizede tartó "ki nevet a végén" játékban. És ha így megy tovább, talán még tréningeket is szerveznek a számunkra a tolerancia jegyében, hogy megtanuljunk együttélni a bűzzel­? Legyenek a helyi lakosok az elsők az emberiség történetében, akik harmóniában fognak élni a saját, de leginkább mások ürülékével, ahelyett, hogy azt maguktól minél távolabb helyeznék el?
A cég és a lakosság közti ellentét feloldhatatlan. Az egyik oldalon az üzleti siker (és mellesleg kb. egymillió ember rezsidíja), a másikon a minimális életfeltételeiket egy birtokháborító érdekcsoporttól visszaszerezni akaró helyiek. Itt ma mindenkinek állást kell foglalnia, parlamenti képviselőtől városatyákon át, egészen az átlagpolgárig. Aki modus vivendit keres, az már letette a garast a környezetszennyező vállalat mellett. Személy szerint azt szeretném látni, hogy mindenki helyesen fog dönteni, és nem Steven Seagal vagy Julia Roberts marad a helyiek utolsó reménye.

Szólj hozzá!