TisztaHatvan

Hatvanban a rendőrség megtiltotta a rabszolgatörvény ellenes demonstrációt

2019. január 25. 08:52 - tothnorbert

nemrabszolga.jpg

Ütős demonstrációt terveztek szervezni Hatvanban a szakszervezetek, amelyen az ellenzéki pártok is részt vettek volna jövő hét csütörtök délután. Egyszerre négy helyen tartottak volna félpályás útlezárással demonstrációt a városban, de ebből három helyszínen a rendőrség megtiltotta a demonstrációt.

A rabszolgatörvény ellen és a szakszervezeti követelések teljesítéséért tüntettek volna a helyben jelen lévő szakszervezetek és valamennyi ellenzéki párt, egyben szerették volna kifejezni szolidaritásukat az éppen béremelésért küzdő Bosch-dolgozók mellett.

A rendőrség egyedül a Robert Bosch útra tervezett demonstrációt engedélyezte, itt azonban a tervezett időpontban délután kettő és négy között lényegében nincs forgalom, így aztán nem is nagyon látja senki a demonstrációt. Azonban a másik három helyszínen a 21-es út városi szakaszán, a 30-as főút egy-egy új-hatvani és ó-hatvani szakaszán, ahol valóban látványos lett volna, megtiltották a rendezvényt.

A rendőrség határozatában forgalmi okokra hivatkozik, szerintük a forgalom elterelése nem lehetséges és a kialakuló torlódások balesetveszélyes helyzeteket teremthetnek. Azonban ez mondvacsinált oknak tűnik, hiszen ilyen forgalomkorlátozások máskor is előfordulnak a városban, városi rendezvények esetén, vagy útfelújításokkor. Megfelelő rendőri biztosítás mellett a balesetveszélyes helyzetek elkerülhetők, sőt kellő előzetes tájékoztatással a forgalmi dugók nagysága is mérsékelhető. Meg egyébként is elvárható, hogy a rendőrség ilyesmire fel legyen készülve. Az ügy legsúlyosabb része azonban az, hogy a rendőrség valószínűleg nem is tehette volna meg, hogy megtiltja a tüntetést.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tisztahatvan.blog.hu/api/trackback/id/tr5014587560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

berklac 2019.01.25. 12:54:17

Azonnal megfellebbezni, a rendőrségnek nincs joga megtiltani , csak nem veszi tudomásul, ennyihez van jóga !

csacsa61 2019.01.25. 15:46:25

Kicsit túltoltátok zsarukáim...
süti beállítások módosítása